Egy szoftverfejlesztő "kalandjai"

A szoftverfejlesztő és a nő

Említettem egy korábbi posztban, hogy vannak egy idegesítő kérdéses, amiket ne tegyél fel szoftverfejlesztő nőnek, de egyet most szeretnék jobban kifejteni, méghozzá a következőt: nő létedre tényleg szoftverfejlesztő vagy és ennek szinonimái. Igen, nő vagyok és szoftverfejlesztő és a kettő pont jól megfér együtt. Tíz éve érettségiztem, akkor kellett döntenem arról, hogy hogyan is akarok továbbmenni, milyen szakmát válasszak. Ez lett, majd le is írom, hogy miért. 🙂

Mostanság sokan feszegetik a kérdést, hogy ebben a szakmában miért van olyan kevés lány, az amúgy kicsiként a természettudományokért érdeklődő lányok, miért nem mennek tudományos pályára. Én csak saját magam és a környezetem láttam, de nekem is van véleményem a dologról (mint amúgy mindenről), de ez nem az a poszt, ahol ezt kifejtem. Most arról írok, hogy hogyan fér meg a nő és a szoftverfejlesztő, fiúk, férfiak, szerintem inkább nézzetek meccset! Én szóltam…

Szóval csapjunk bele a lecsóba, saját esettanulmány.

Én gyerekként ritka ronda voltam; kövér, szemüveges, később pattanásos is, pont ezért leszartam az aktuális divatot, az épp aktuális fiúbandákat, körömlakkot, kozmetikumokat. Nem érdekeltek a fiúk és meg voltam győződve arról, hogy én csak az eszem által fogok érvényesülni, ezért inkább tanultam, kedvenc tárgyam a matematika volt, inkább számítógépes játékokkal játszottam, Dűnét, Alapítványt, Harry Pottert és Gyűrűk urát olvastam, animéket néztem és erősen antiszociális voltam. (Manapság sem követem a divatot, inkább elvárom, hogy a divat kövessen engem – sikertelenül, és jelen sorok írása között is azon tűnődöm, hogy melyik piros lakkom kenjem a karmaimra miután befejeztem a pötyögést). Gimi utolsó évében tanultunk programozást, és akkor az annyira megtetszett, hogy végleg eldöntöttem, hogy akkor ez lesz, szoftverfejlesztő leszek, érdekelt a programozás, izgalmasnak tartottam, úgy éreztem, hogy elég jól megy. Aztán kiferült, hogy jól választottam szakmát, mert manapság, egy fejlesztő nem marad sokáig munka nélkül és még meg is fizetik.

A régi én :O

Szóval adott a ronda geek lány énem, és a legszebb bók amit kaphattam volna, hogy kedves a mosolyom, csak hát nem voltam egy mosolygós típus. Azonban még így, a legcsúnyább, legnőietlenebb alakomban sem akartam férfi lenni, és bármennyire sem voltam szokványos lány egy nem szokványos szakmával, maximálisan nőként tekintettem magamra még akkor is, egyrészt, mert a testem is egy nő teste, voltak és továbbra is vannak melleim, derekam, csípőm, van méhem, elvileg tudnék gyereket szülni, menstruálok, és fel tud borulni a hormonrendszerem, másrészt nőként gondolkodom, el tudom magyarázni, hogy két szín miért nem egyforma, sokkal inkább az érzelmeim és az intuícióim vezetnek, őszintén érdekelnek (mondjuk nem mindig, de általában igen) mások problémái és próbálok rajtuk segíteni.

Amikor eldöntöttem, hogy ideje magam összekapni, Norbi duci training helyett egy elég nőies hobbit választottam, a hastáncot, amiből más nőies (és drága) hobbik származtak (cipők, smink, ruhák, a megjelenésem, és még több cipő), végül megszületett a mai énem, a nő aki már azt szégyelli, ha a szoknyája és a táskája csak egy kicsit eltérően szürke, nem igazán lép ki anélkül a házból, hogy ne kenne valamit a pofájára és túrázni is legszívesebben magassarkú szandiba menne. Szóval jelenleg általában adok magamra, és próbálom fenntartani a vonzó megjelenést, de ez nem e férfiaknak szól, hanem saját magamnak.

A reklám helye

Férfias szakmában dolgozom, és azt hinné az ember, hogy nap mint nap azzal szembesülök, hogy hátrányos megkülönböztetés ér, mert nő vagyok, de bevallom őszintén én nagyon szexizmussal nem találkoztam. A legdurvább egy állásinterjún volt, amikor megkérdezték, hogy mikor akarok szülni, hát 22 éves voltam, azt feleltem, hogy éppen szakítottam, elegem van a férfiakból. Tíz másodperc néma csönd telepedett az irodára, és a pasas témát váltott (ezt az állást nem kaptam meg :D), illetve a legutóbbi munkahelyemen volt egy srác, akiről azt éreztem, hogy nem dolgozta fel, hogy nő vagyok, de vele alapvetően rengeteg konfliktusom volt. Az utóbbi időben elgondolkodtam, hogy miért is hiányzik az én esetemben a hátrányos megkülönböztetés, mivel volt és van nem egy nőismerősöm, aki panaszkodott arról, hogy nőként nem fogadják el a szakmában. Amivel én jellemzően találkoztam, az inkább a kétségbeesetten csajozni próbáló informatikus jelensége volt, de olyan, hogy valamire nem vagyok képes a női létem miatt, az csak maximum a nehéz doboz felemelése, és amikor cipekedni kellett. A srácokat meg sem kellett kérnem, hogy segítsenek, természetesnek vették, hogy ezt nem én fogom pakolni és maguk ajánlották fel a segítségüket. Azt hiszem nagyon sokban kellett az én hozzáállásom is, a szoftverfejlesztősdire úgy tekintek mint szakmára, egy szintre, aminek nincs köze sem nemhez, sem korhoz, sem bőrszínhez, az számít, hogy kinek mennyi a tudása, milyen a hozzáállása az adott problémához, és mennyire törekedünk egy jó megoldásra. Velem nehéz nagyon együtt dolgozni, ezért is próbálok javítani magamon, ugyanakkor törekszem a lehető legjobb megoldásra és arra, hogy minőségi munkát adjak ki a kezeim körül, és ezt a két dolgot mindenki mástól is elvárom. Ugyanakkor, az, hogy nő vagyok és nőnek születtem számomra természetes, nem akarom megváltoztatni, nem akarok férfivá válni, és sosem merült fel bennem az a gondolat, hogy mennyivel egyszerűbb lett volna, ha férfinak születek.

Ahogy így beszélgetek nőkkel, azt látom, hogy a legtöbb alapprobléma valahol ebből fakad, a saját női létük valahol egy nem kívánt teher, és egy kicsit azt kívánják, hogy bárcsak férfinak születtek volna, nincs bennük az az érzés, hogy nőnek lenni csodálatos. Én valahol átérzem a problémát, mert sok bajom van a testemmel, de az alap, a női identitásom az sziklaszilárd, és úgy látom, hogy ez kell igazán ahhoz, hogy ne kapd meg, a „te csak egy csaj vagy” degradáló jelzőt. Én úgy vélem, hogy ha valaki nem szeret vagy nem akar nő lenni, akkor öntudatlanul is kirakja magára a céltáblát, bevonzza a szexista barmokat, akik miatt még inkább belekerül az ördögi körbe és még inkább rosszul fogja érezni magát.

Merni kell nőnek lenni, önmagad vállalni és a férfiakra társként, partnerként tekinteni nem lenézni őket. Én nem várom el, hogy előreengedjenek, kocsmában, étteremben meghívjanak vagy hazavigyenek kocsival, de ha valaki figyelmes az jól esik. Ugyanakkor hiszek az egyenlő jogokban és esélyekben (és az egyenlő fizetésekben…), de leginkább abban, hogy nő és férfi ne ellenség legyen, hanem kölcsönösen erősítsék egymást és építsék a másikat. Ebben a furcsa világban ez az eszme talán ódivatú lehet, de ha ezt a hozzáállást sugárzod előbb-utóbb a környezeted is átalakul.

Órákig lehetne még fejtegetni, de a lényeget leírtam, és őszintén kíváncsi vagyok a férfiak és nők véleményére és álláspontjára is.

Addig is, főzök egy kávét. 🙂

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!