December közepén hirtelen felindulásból vettem egy lakást. Ez volt az első lakás, amit megnéztem, benyögtem, hogy XX milláért megveszem, mire a tulaj azt mondta, hogy ok. Pilláztam kettőt és már a kezemben is volt a kulcs, pluszba végre lett egy stabil, minden szinten kielégítő, kicsit anyagi természetű kapcsolatom… A januárom abból állt, hogy kidobáltam a régi cuccaim egy részét, ami azt jelentette, hogy nagyjából húsz szatyornyi szeméttől szabadultam meg, de azért maradt még elég, február végén pedig beköltöztem a Romba.
Relationship status: complicated <3
Karácsony óta ez az első szabad hétvégém és ez sem teljesen szabad, mert ma elvileg jön a szerelő, mert csöpög a csap és a mosógép szennyvízelvezető csövét be kell vezetni a központi szennyvízelvezető rendszerbe, mert beáztattam a szomszédot 2X, aki emiatt ideges. Mindezt másfél hónap alatt. 25 ezerbe fog fájni, de már ilyen apróságokon nem akadok ki, igaz, már nem maradt pénzem a hónapra. Jah, hogy még csak 20-a van? Lehet ez egy picit szívás,de az előző hónapban is ez volt és azt is túléltem, csak ott 15-én fogyott el a pénzem…
Az iskolában megtanítottak sok mindenre, például a másodfokú egyenlet megoldóképletére is, de ennél a lakásnál erre semmi szükségem, mert egy kibaszott derékszög sincs a kecóban. Ami velem történt hónapok alatt, az idegileg felőrölt és nem csak kis mértékben vagyok idegbeteg, hanem konkrétan, ha nem szedném a cukorgyógyszert, akkor valószínűleg minden este betintázva fetrengenék a(z új) parkettán. Egyrészt, hónapokig rohangáltam a hivatalokba, mert a közműveket át kell íratni. Azt hinné az ember, hogy csak annyi, hogy rögzíted a mérőállásokat az átvétel napján, elküldöd az adásvételit meg a birtokbavételit a hivataloknak és minden fasza lesz. Hát majdnem… Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egyedül a vízszolgáltatóval volt harc, mert mint kiderült, a mérők totál nem hitelesek már, másrészt tartozást jelzett a rendszerük. Mire kihúztam belőlük, hogy mi kell nekik, éveket öregedtem, de nagy nehezen sikerült hitelesített mérőórákat felszerelni és szerezni egy nullás igazolást a díjbeszedőktől. Amúgy ez az egyik legjobb felújításos élményem, mert a srác, aki jött szerelni, olyan dögös volt, hogy azt hittem, hogy egy pornófilm amerikai romantikus film forgatásába csöppentem, de sajnos tényleg csak a vízórák miatt jött 🙁
Jah meg a NAV-val és a Földhivatallal is volt némi vita, de arról még nem akarok beszélni…
Ha össze akarnám foglalni a jelenlegi életem két szóban az a “szánalmas tragikomédia” lenne
A felújítás… Hogy miért is felőrlő, nos szerintem annak, aki már végigcsinált ilyet, annak egyértelmű, aki nem… Akkor mesélek… A hétvégéid nem szabadok, mert mindig pakolsz valamit a lakásban, bútorboltba mész, parkettát intézel, előkészíted a terepet a jövőheti felújításnak, próbálsz aludni, megpróbálod elintézni mindazt, amire hétköznap nem volt időd, mert szerelők jöttek, hivatalba mentél vagy mert csak a saját kimerült mocsaradban feküdtél az előző hétvégi túlvállalásod miatt egész héten.
Nálam az színesíti és árnyalja a képet, hogy közben sokat voltam orvosnál, és az amúgy sem vékony “leletek” mappám a duplájára hízott. Annyi sikert értem el, hogy részokokat találtunk, hogy miért is vagyok szarul, hivatalos a laktózérzékenység, az inzulinrezisztencia meg az, hogy az emésztőrendszerem tönkrement, találtak gyulladást, baktériumot stb. Nem túl izgi, majd egy külön blogposzt lesz az is, hogy hogy éld túl, amikor a saját tested közli, hogy baszd meg 😀 Eközben a táncos dolgaim is kezdenek végre beindulni, ami azért óriási siker, mert egy éve ilyenkor abba akartam hagyni az egészet. Elkezdtek étterembe hívni, elkezdtem tanítani, voltam külföldön és rengeteget tanultam magamról. Találkoztam olyan táncosokkal, akiket kezdő korom óta istenítek. Az ő videóikon nyálaztam, hogy milyen szépen táncolnak, közben azt kívántam, hogy bárcsak egy nap én is eljuthatnék ide. Kezdek rátalálni a saját utamra és stílusomra, ami egy óriási siker számomra.
Az IT-s munkáimban azonban nem érzem magam ilyen sikeresnek, hiába volt tökéletes a tavalyi teljesítményem a főnököm szerint és kaptam max bónuszt. Hiányzik az igazi kihívás a munkámban, bár a felújítás kárpótol érte.
E sorok írása közben most bőgtem el magam majdnem, mondjuk hullámokban tör rám a sírás mostanság. Mert a felújítás… Kezdjük ott, hogy a szakik olyan árakat tudnak benyögni, hogy kihagy a szívverésed, nem is egyet. Megalkuszol nagy nehezen, rendben. Aztán eljön a nagy nap és várod őket, izgatottan, rendet raktál a lakásban (értsd: oda tetted a cuccot, ahol nem lesz koszos) és vársz. Velem volt olyan, hogy előbb jött a szaki egy órával én meg konkrétan meztelen voltam, amikor felcsengetett. Kicsit kurvaanyáztam csak. Volt olyan, hogy a faszik fél órát késtek, de legalább jöttek. Van akit azóta is várok…
Amikor megérkeznek az az alap, hogy lefikáznak mindent, ami eddig a lakással történt, legyen az nyílászáró, parketta, az általam használtan vett bútorok. Sokat költöttem rá, átbasztak, olcsóbban is kijöhettem volna, szakembert kellett volna hívni, nem haverokat stb., elbasztam – mindet meghallgattam. Igen, lehet. Sőt… De ez kegyetlenül demotiváló. Olyankor legszívesebben sírnék, de tudom, hogy akkor amikor megrendeltem, megegyeztem valakivel, megvettem a cuccot, a rendelkezésemre álló tudás szerinti legjobb döntést hoztam. Nem luxus az, hogy veszel egy szekrényt, hogy végre ne a zsákokat és a dobozokat kelljen nézned a szoba közepén, mert azzal legalább, hogy nincs a szemed előtt a cucc, olyan lakásnak néz ki ez az egész. Egy asztalom van, ahol dolgozok, eszek, és két székem. Összesen öt ülésre alkalmas dolog van az egész lakásban. Hónapok óta matracon alszom, nincs ágyam, sőt már nem is bírok ágyon aludni, annyira szokatlan érzés. A lakás gyakorlatilag alkalmatlan arra, hogy vendégeket fogadjak. Nem tudok senkit rendesen leültetni, nem tudják hova tenni a cipőt, a wc-ben ahol a csövek futnak van egy kibaszott nagy lyuk. A fal úgy néz ki, mint egy hányás, a vezetékek össze-vissza futnak, van ami csak lóg, van olyan, amit Tesafix-szel rögzítettem a falon. Egyszer ráesett a wc-tartály a fejemre és még víz is volt benne. Az egyik lámpa egy összetákolt valami, én az optimizmus jegyében modern művészeti alkotásnak nevezem. Múlt héten kanapét vettem és cipősszekrényt. Hiba volt, mert nem maradt zsém, de már nem bírtam tovább, hogy nem tudom hova pakolni a cipőket, és elegem lett abból, hogy a földön alszom a matracon. Majd jön valamikor, de hát igen, az is jó kérdés, hogy mikor 🙁
Modern, művészi lámpa :O
Ami a legdurvább, hogy én aki erős, önálló és független voltam mindig is, egy igazi szeretetribanccá váltam. Képes lennék a lelkemet és a testemet eladni egy icipici szeretetért, csak azért, hogy végre kapjak valakitől egy csak nekem kijáró tényleg pinduri szeretet, ölelést. Persze nem kapok, én pedig túlzottan vágyok rá és ezzel inkább elriasztok másokat. Most elhatároztam magam, hogy igen, feladták az idegeim a szolgálatot, de összerakom magam… Van egy lakásom, ami az enyém (meg a banké). Igen, kurva nehéz. Igen, egyedül csinálom sajnos és nem azzal, akit nekem szánt a Sors, ami kurvára fáj. Ez akkori lelki teher egyedül, hogy én is majdnem beleroppantam, pedig engem vert annyira a Sors, hogy már edzett vagyok. Sosem voltam ennyire magányos, nem volt időm magamra már fél éve. Nem álltam meg, nem vettem egy nagy levegőt, nem szántam rá az időt a saját kis lelkem ápolására. Most, hogy írom ezt a posztot, sokkal jobb. Ez valami, ami csak az enyém, ezek a sorok azok, amit magamnak tudok adni. Basszus, 29 éves nő vagyok, saját lakással. Ez király, lássuk be. 🙂 Elhatároztam, hogy rászánom az időt arra, hogy írjak, jól esik, megszabadulok pár gondolatról és ennyit tényleg megérdemlek. Meg legalább ezzel nem költöm a pénzt. 😀 Próbálok majd kicsit többet blogolni, mert ez most nagyon jót tett nekem.
A kávé, a csoki és a cukicicák legyenek veletek! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: