A szoftverfejlesztő és a legrosszabb randi(k) – 1. rész

Mivel élőben már nem lehet ismerkedni, mivel már nincsenek tökös srácok, akik képesek csajt leszólítani, ezért ráfanyalodtam egy nagyobb társkeresőre ismét. Sőt többre is, szóval vannak már gyöngyszemek. A srác M, soroksári, valami környezetgazdálkodási büfészakon végzet, ahogy később kiderült, saját háza van, az az álma, hogy legyen egy kutyája. Eddig szép és jó, tehát amikor elhívott igent mondtam, de volt egy rossz érzésem a dologgal kapcsolatban.

A srác annyit írt, hogy kék zakóban lesz és lesz nála egy sárga szatyor. Érdekes kombó mondom én, de hát legyen, csak nem lesz gáz. Amikor megérkeztem a helyszínre már messziről ki lehetett szúrni, sárga szatyor és negatív, megcsapó, agresszív aura. Félelmetes volt, de én arrébb raktam ez előítéleteim és odaléptem hozzá:

• Szia, A vagyok! – mondtam.
• Szia, M vagyok! – mondta ő.

Kézfogás, puszi, kínos feszengés. Majd megkérdezte, hogy hova menjünk. Amikor megbeszéltük a találkozót, akkor arról volt szó, hogy a Rákóczi tér környékén ülünk be valahova, mert azt a környéken ismeri, de határozottan a Corvin irányába indult el. Legyen. Én nem vagyok egy tájékozódó művész, de ezt a környéket kifejezetten ismerem. Nos, ő azt se tudta, hogy hol a faszba van.

• Mit csinál egy szoftverfejlesztő? – kérdezte ő, de nem érdeklődő, hanem egy bunkó stílusban.

Próbáltam elviccelni.

• Hát írok róla egy blogot… – feleltem es próbáltam vicces és cuki lenni. Mondjuk az mellékes, hogy nem ment.
• Mennyit keresel amúgy? – itt bevallom kicsit lesokkoltam, mert ilyet nem kérdezünk randin. Mármint nem az elsőn.

Mikor újra tudtam levegőt venni, annyit mondtam:

• Miért te mennyit keresel? – kérdeztem. – Ilyet azért nem illik kérdezni…
• Minimálbérre vagyok bejelentve – mondja.

Ok. Konstatálom magamban, én többre, de hagyjuk már a pénzt, nem attól lesz valaki jó ember, nem attól lesz jó egy randi, hanem attól, ha nem vagyunk parasztok egymással. Eddig ez utóbbi nem jött össze és kivételesen nem én voltam a gyökér. Megmondtam a fizum, csak, hogy kínosabbá tegyük a dolgot, de ezt nem írhatom le, adatvédelmi szarságok miatt. Messze minimálbér fölött vagyok amúgy.

• Nem is vagy kövér – mondja.
• Sokat fogytam most – magyaráztam. – az inzulinrezisztenciámra kaptam egy gyógyszert, amiatt fogytam.
• Mi az az inzulinrezisztencia? – kérdi.

Sóhajtottam. Minden srácnak leírom már ismerkedési fázisban, mert az nekem ciki, hogy szembesülnek azzal, hogy érzékeny vagyok a táplálékok háromnegyedére és lelépnek. Kevésbé ciki, ha öt levél után abbamarad az ismerkedés, akkor már. Szóval elvileg ezeket már megbeszéltük, de legalább ráguglizhatott volna.

• A kettes cukorbetegség előszobája… – kezdtem.
• Jah, írtál róla… – mondja. Bravo.– Mi történt a füleddel? – kérdi.

Hát igen a fülem. A műtött, ronda, az élemet valahol mai napig meghatározó betegségem. A daganat, ami majdnem megölt. Amiről ma is nehéz beszélni, de ha kérdeznek őszinte leszek és kész. Legalább túl vagyok rajta és már képes vagyok arra, hogy ne takarjam el a hajammal. Tény, hogy most azért volt felkötve a hajam, mert egy hete nem mostam meg és a séróm úgy nézett ki, mintha a kutya szájából téptek volna ki.

Közben odaértünk a Corvinhoz. Itt kéne beülni valahová, de elment a mozi melletti helyeknél, amik még valahogy kinéztek.

• Be akarok baszni – közölte. – Szar napom volt.

„Ez egy kretén” – döntöttem el magamban, közben álmodozva gondoltam egy üveg vodkára.

• Itt a pláza mellett az üllőin van egy hely. – és kb egy csehóba vezettem a srácot, melynek kevés jó tulajdonsága van, de az egyik az, hogy olcsó. 

Leültünk. Rájon, hogy a pultnál kell rendelni. Mondom jó, gáz a helyzet, de kibírom. Beszélgetünk tovább, a hastáncról kérdez. Végre egy téma, amit annyira vágok, hogy nem kell azon gondolkodnom, hogy mit mondok. Kicsit előrébb halad a beszélgetés. A tanulmányairól és a munkájáról kérdezem, mert azok biztonságosabb vizek, majd szóba hoztam, hogy mi történt aznap, amiért ideges.

• Semmi extra, csak vannak ilyen napok – mondja. Próbálom még kicsit faggatni, de esélytelen.
• Nagyon furának tűnök? – kérdezi végül.

Nagyot sóhajtottam. Fő ő az őszinteség és hogy önmagam legyek döntöm el.

• Igen – mondom. – Eléggé.
• De negatívan vagy pozitívan? – kérdi.
• Nagyon negatívan – feleltem.

Ez láthatóan rosszul érinti.

• Azt nem akartam – mondja. – De miért? – kérdi.
• Mert a második kérdésed a fizum volt például. Ez elég rossz benyomást tett.
• Hát sokan mondják, hogy bunkó vagyok. Te mit gondolsz? – szegezi nekem a kérdést.

Vettem egy nagy levegőt:

• Szerintem kretén vagy – feleltem őszintén.

Meglepődött.

• Ez a megalomániám miatt van – felelte.
• Mondom ok, de értelmes ember vagy, fogd vissza magad – mondtam. – Mindenkinek vannak lelki bajaik, nekem is, de próbálok rajtuk úrrá lenni.

Ezek után az egész pszichológia beszélgetésbe csapott át. Én elmondtam, hogy azt érzem, hogy nem kaptam meg azt, szeretetet otthon, amire vágytam, hogy utálom a testem, mert nagyon durva nyomott hagyott rajta a fogyásom és sosem lesz majd szép, mire megjegyezte, hogy látja a karomon. Kösz. Illetve elmondtam, hogy még mindig megvisel, hogy műtötték a fülem, illetve nagyon nehéz most nekem a lakás miatt. Hogy tele vagyok egy csomó belső bizonytalansággal, de már szeretnék végre valakihez tartozni.

Amint ő mondott magáról, azt inkább nem írom le, mert ez az övé és az ő terhe. Jah, letiltott a f@szba, szóval lesz@rom. A srác egy kis nyomoronc, konkrétan elsírta magát, hogy az anyja nem ölelgette és puszilgatta eléggé, miközben a szülei a segge alá tettek egy házat felnőtt korára. Ott jogos, hogy szenved, hogy másfél évre lebénult és újra kellett tanulnia járni, de minden sajnálatom és részvétem ellenére, inkább egy elkényeztetett gyereket láttam, mint egy felnőtt férfit, aki szembemegy a saját démonjaival. Én ettől a sráctól sokat kaptam, mert rájöttem, hogy mennyire király vagyok, hogy mennyi mindent feldolgoztam már, hogy jelen pillanatban talán ezért beszélek kicsit túl sokat a problémáimról, mert a harminchoz közel végre elkezdtem feldolgozni és elfogadni őket. Szóval óh yeah.

A kvázi, egy kvázi ártatlan kérdéssel vagy kijelentéssel, sikerült megríkatnom egy felnőtt férfit egy kocsmában. Ezt csináljátok utánam 😀