Mivel élőben már nem lehet ismerkedni, mivel már nincsenek tökös srácok, akik képesek csajt leszólítani, ezért ráfanyalodtam egy nagyobb társkeresőre ismét. Sőt többre is, szóval vannak már gyöngyszemek. A srác M, soroksári, valami környezetgazdálkodási büfészakon végzet, ahogy később kiderült, saját háza van, az az álma, hogy legyen egy kutyája. Eddig szép és jó, tehát amikor elhívott igent mondtam, de volt egy rossz érzésem a dologgal kapcsolatban.
A srác annyit írt, hogy kék zakóban lesz és lesz nála egy sárga szatyor. Érdekes kombó mondom én, de hát legyen, csak nem lesz gáz. Amikor megérkeztem a helyszínre már messziről ki lehetett szúrni, sárga szatyor és negatív, megcsapó, agresszív aura. Félelmetes volt, de én arrébb raktam ez előítéleteim és odaléptem hozzá:
Kézfogás, puszi, kínos feszengés. Majd megkérdezte, hogy hova menjünk. Amikor megbeszéltük a találkozót, akkor arról volt szó, hogy a Rákóczi tér környékén ülünk be valahova, mert azt a környéken ismeri, de határozottan a Corvin irányába indult el. Legyen. Én nem vagyok egy tájékozódó művész, de ezt a környéket kifejezetten ismerem. Nos, ő azt se tudta, hogy hol a faszba van.
Próbáltam elviccelni.
Mikor újra tudtam levegőt venni, annyit mondtam:
Ok. Konstatálom magamban, én többre, de hagyjuk már a pénzt, nem attól lesz valaki jó ember, nem attól lesz jó egy randi, hanem attól, ha nem vagyunk parasztok egymással. Eddig ez utóbbi nem jött össze és kivételesen nem én voltam a gyökér. Megmondtam a fizum, csak, hogy kínosabbá tegyük a dolgot, de ezt nem írhatom le, adatvédelmi szarságok miatt. Messze minimálbér fölött vagyok amúgy.
Sóhajtottam. Minden srácnak leírom már ismerkedési fázisban, mert az nekem ciki, hogy szembesülnek azzal, hogy érzékeny vagyok a táplálékok háromnegyedére és lelépnek. Kevésbé ciki, ha öt levél után abbamarad az ismerkedés, akkor már. Szóval elvileg ezeket már megbeszéltük, de legalább ráguglizhatott volna.
Hát igen a fülem. A műtött, ronda, az élemet valahol mai napig meghatározó betegségem. A daganat, ami majdnem megölt. Amiről ma is nehéz beszélni, de ha kérdeznek őszinte leszek és kész. Legalább túl vagyok rajta és már képes vagyok arra, hogy ne takarjam el a hajammal. Tény, hogy most azért volt felkötve a hajam, mert egy hete nem mostam meg és a séróm úgy nézett ki, mintha a kutya szájából téptek volna ki.
Közben odaértünk a Corvinhoz. Itt kéne beülni valahová, de elment a mozi melletti helyeknél, amik még valahogy kinéztek.
„Ez egy kretén” – döntöttem el magamban, közben álmodozva gondoltam egy üveg vodkára.
Leültünk. Rájon, hogy a pultnál kell rendelni. Mondom jó, gáz a helyzet, de kibírom. Beszélgetünk tovább, a hastáncról kérdez. Végre egy téma, amit annyira vágok, hogy nem kell azon gondolkodnom, hogy mit mondok. Kicsit előrébb halad a beszélgetés. A tanulmányairól és a munkájáról kérdezem, mert azok biztonságosabb vizek, majd szóba hoztam, hogy mi történt aznap, amiért ideges.
Nagyot sóhajtottam. Fő ő az őszinteség és hogy önmagam legyek döntöm el.
Ez láthatóan rosszul érinti.
Vettem egy nagy levegőt:
Meglepődött.
Ezek után az egész pszichológia beszélgetésbe csapott át. Én elmondtam, hogy azt érzem, hogy nem kaptam meg azt, szeretetet otthon, amire vágytam, hogy utálom a testem, mert nagyon durva nyomott hagyott rajta a fogyásom és sosem lesz majd szép, mire megjegyezte, hogy látja a karomon. Kösz. Illetve elmondtam, hogy még mindig megvisel, hogy műtötték a fülem, illetve nagyon nehéz most nekem a lakás miatt. Hogy tele vagyok egy csomó belső bizonytalansággal, de már szeretnék végre valakihez tartozni.
Amint ő mondott magáról, azt inkább nem írom le, mert ez az övé és az ő terhe. Jah, letiltott a f@szba, szóval lesz@rom. A srác egy kis nyomoronc, konkrétan elsírta magát, hogy az anyja nem ölelgette és puszilgatta eléggé, miközben a szülei a segge alá tettek egy házat felnőtt korára. Ott jogos, hogy szenved, hogy másfél évre lebénult és újra kellett tanulnia járni, de minden sajnálatom és részvétem ellenére, inkább egy elkényeztetett gyereket láttam, mint egy felnőtt férfit, aki szembemegy a saját démonjaival. Én ettől a sráctól sokat kaptam, mert rájöttem, hogy mennyire király vagyok, hogy mennyi mindent feldolgoztam már, hogy jelen pillanatban talán ezért beszélek kicsit túl sokat a problémáimról, mert a harminchoz közel végre elkezdtem feldolgozni és elfogadni őket. Szóval óh yeah.
A kvázi, egy kvázi ártatlan kérdéssel vagy kijelentéssel, sikerült megríkatnom egy felnőtt férfit egy kocsmában. Ezt csináljátok utánam 😀