Pár napja volt egy érdekes beszélgetésem a Tinderen egy sráccal. Az “érdekes” nem azt jelenti, hogy jó is volt, viszont elgondolkodtatott, aminek természetes következménye egy új blogposzt. A srác szerintem kicsit fura volt. Egyrészt alig két-három kérdés után elkezdte fejtegetni, hogy ő hisz a kamrában karmában, és meggyőződése, hogy minden, amit adunk, az visszajön valamilyen formában. Egy másik élethelyzetemben talán örültem volna annak, hogy egy ennyire értelmes beszélgetőpartnerre találtam, de ugyanazokat mondta végig, amit a sok önsegítő cikk is kielemez, illetve amit a barátaimtól is hallok nap mint nap. Ezek tényleg hasznos tanácsok lehetnének, csak éppen nem mutatják a kiutat, mert amikor megkérdezed, hogy mégis, hogyan legyek magabiztos vagy hogyan fogadjam el és szeressem önmagam vagy hogy ne stresszeljek annyit, akkor nem kapok tanácsot, csak megismétlik önmagukat.
Ilyenkor mondom én, hogy kösz bazdmeg a lófaszt se.
Amúgy én úgy szeretnék egy kamrát…
Szóval jelenlegi élethelyzetemben nem Mr. Bölcsészre van szükségem az biztos. Párszor, amikor elmondtam a véleményem valamiről, megkérdezte, hogy az adott dolog boldoggá tesz-e. Ekkor elgondolkodtam a dolgon, majd ráböktem, hogy igen, boldoggá tesz vagy legalábbis nem tesz boldogtalanná. Az egyik ilyen dolog a saját döntési szabadságom volt.
Maga a téma ott jött fel, hogy a srácnak az a vágya, hogy a XVI. században élhessen felfedezőként. Ennél még az én vágyam – annyi cukrot és csokit zabáljak, amennyit akarok, de mégse legyek kövér – is komolyabb esélyekkel küzd a megvalósíthatóságért, mint ez. A miértre a válasz az volt, hogy ő kíváncsi, imád felfedezni és ez volt a nagy (földrajzi) felfedezések kora és hogy ez milyen izgalmas volt. Én töredelmesen bevallottam neki, hogy szeretek a 21. században élni, mivel tök jónak tartom, hogy elköltözhetek messze a családomtól, nem kell hozzámennem olyanhoz, akit nem ismerek és/vagy undorodom tőle, csak azért mert a szüleim azt mondták, illetve megjegyeztem, hogy amúgy nem ebbe a korba születtem volna, akkor én már nem élnék (hét éve). Azt nem írtam le, de véleményem szerint a higiénia, a tudományok fejlődése, illetve az a tény, hogy egy náthába nem valószínű, hogy belehalsz, elég sok előnyt jelent a 21. századnak. Ő ezt a kényszerházasság dolgot, amúgy túlzónak találta, szerinte sokkal könnyebb így az élet, mire én megjegyeztem, hogy a 21. században dönthetek arról, hogy mihez kezdek az életemmel, Itt jött a boldoggá tesz ez-e engem kérdés, és ha jobban belegondolok, IGEN, KIBASZOTTUL BOLDOGGÁ TESZ.
A XVI. századnak tagadhatatlanul megvannak az előnyei: nem volt káros UV-B sugárzás, minden élelmiszer biogazdálkodásból származott és még nem haltak ki a dodók. Azonban a 21. századnak is megvannak az előnyei, ilyen például a gigabites Internet, a MasterCard és az Aliexpress – nem mániám a pénzköltés, á dehogy, de most megremegett az ujjam, hogy csak úgy berendeljek valamit, amire nincs is szükségem. A jelen pillanatban e sorokat pötyögve épp ülök a félkész szobában, a macska szemrehányóan néz és a törött telefonomon ül az asztalon. A hasam tele van, mert belaktam az általam főzött marhapörköltből és a mai nap shoppingolással töltöttem, vettem magamnak pár cuccot. Én döntöttem arról, hogy blogposztot írok, én rendeztem be a szobát, én döntöttem el, hogy mit főzök és valósítottam meg ténylegesen és én választottam ki azokat a dolgokat, amiket megvettem. Az is egy döntés, hogy a macskát nem parancsoltam le az íróasztalról és nem rúgtam seggbe, amiért a cuccaimon fetreng. Pedig megérdemelné.
Szerintem a dodók tök cukik. Ha nem haltak volna ki, macska helyett dodóm lenne <3 Ez is egy döntés.
Ezek kis döntések, de vannak nagyobbak is: én választottam szakmát és egyetemet. Amikor beteg voltam, kijártam az utat a gyógyuláshoz és belementem az életmentő műtétbe. Felköltöztem Budapestre, munkahelyet kerestem, majd váltottam (párszor). Önként voltam munkanélküli másfél hónapig. Lakást vettem. Most úgy döntöttem, hogy keményen spórolok, hogy folytassam a felújítást. Képes vagyok meghatározni, hogy kit mennyire engedek be az életembe és már képes vagyok embereket kirakni belőle.
Ezek mellett, nem elhanyagolandó tény, hogy ha a XVI. századba születek, és mondjuk megélem a 30-at, mert nem halok bele valami ma már könnyen gyógyítható betegségbe vagy a szülésbe, akkor lehetséges életpályamodellek:
- Kolostorba zárnak.
- A szüleimnél púposodok, akik azon sírnak, hogy nem sikerült férjhez adni.
- Feleség vagyok, aki olyan tíz pulyát szült, abból életben maradt három, miközben a férjem éppen felfedez már két éve, semmi hír róla, majd amikor kiköt a hajó, kiderül, hogy életben van-e.
- Az arra is van némi esély, hogy megégettek boszorkányként, de akkor persze, nem élnék már 🙁
All witches must burn!
Összegezve, számomra az, hogy van jogom és tényleges lehetőségem dönteni, szükséges a boldogságomhoz. Nem ez tesz boldoggá, ha teljesen őszinte akarok lenni, de nagyon is befolyásolja, ha azt érzem, hogy nincs választásom egy dologban, akkor az határozottan boldogtalanná tud tenni. Azzal is tisztában vagyok, hogy vannak olyan emberek, akik nem szeretnek dönteni és számukra pont az jó, ha inkább bármiben mások döntenek a fejük felett.
Szóval elgondolkodtam és mivel jelen lelki állapotomban nem Mr. Bölcsészre van szükségem, hanem csak egy olyan srácra, akivel tök jókat lehetne nevetni. Ezért Mr. Bölcsésszel el is váltak útjaink.
Nem nyomok rá a vásárlás gombra esküszöm… :'(
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: