Kedves Anikó!
Tudom, hogy ki van a faszod, már most, amikor e leveled írod, akkor is idegállapotba vagy. Eltelt két hét, bár szinte minden nap elmentél boltba, vagy futni, sőt sikerült egy barátodat is elcsalni némi bűnös sétára, már sírógörcs nélkül nem bírod az izolációt. Bár a barátokkal, családdal online tartjátok a lelket egymásban, de ez a virtuális kontakt nem elég, nagyon szükséged lenne már egy kiadós sörözésre/borozásra, egy jó fürdőzésre, tangóra… Mindez csupa bűnős dolog most.
De igazából az is elég lenne, hogy leülj ebédre a szokásos kis csapatoddal, szóvicceket hallgass. Beülj a Freibe egy rövid (egy órás) kávéra munka közben, amit szünetnek nevezel. Te sosem voltál önfeláldozó, vagyis pontosabban az voltál fiatalon – emiatt is jártál kilenc hónapig terápiára, mert ennyire nem ért semmit, te meg belerokkantál lelkileg. Az, hogy számodra ismeretlen emberek életét mented, azzal, hogy otthon maradsz vagy esetleg a magyar egészségügyet, amire eddig se tudtál semmi jót mondani – nem tűnik olyan dolognak, ami érték a szemedben. Úgy érzed, hogy be vagy zárva, mintha bűnöző lennél, pedig nem követtél el semmit, csak sokat éltél. Frusztrált és fáradt vagy, az ismerőseid sorra veszítik el a melójukat és te is rettegsz amiatt. Szinte minden este iszol már.
Mennél, tennél, alkotnál és meg van kötve a kezed. Nem vagy abban az időszakodban, amikor csendesen meg tudsz ülni, ez volt életed első harminc éve. Ez alatt kialakítottad az anyagi biztonságot, lemondtál a szociális életed egy részéről a tanulás, munka és a táncba fektetett végtelen energia miatt és most egy nyomorult hisztéria miatt nem tudod élvezni azt, amit végre bepótolhatnál. Annyi minden kemény munkád gyümölcsének és a legjobban az visel meg, hogy nem tudod, hogy mikor kezdheted újraépíteni. Négy hete vagy a lakásod szabályos fogja – a mélypontok egyre durvábbak. Pedig nézd mennyi szépet alkottál – milyen gyönyörűek az új festmények a falon, befejezted a díszítését az új ruhádnak, bár igaz nem tudod mikor fogod felvenni. Sose volt még ilyen tiszta a lakás, csak emlékeztetnélek rá. Rendberaktál szinte mindent, majdnem minden nap edzettél, már huszonöt fekvőtámaszt meg tudsz csinálni egyhuzamban és egy percig tudsz lógni a húzódzkodó rúdon. Ez szép teljesítmény. Sikerült egy órán keresztül futnod, emlékszem, amikor még kövér, ragyás tini voltál 20 méter után meghaltál. Sokat fejlődött a kondid azóta. Bravo. Nem tudom, hogy a futást meddig folytathatod, de amíg nincs tiltva a szabadban végzett sport, ezt ne tagadd meg magadtól. Edzi az immunrendszered, a lelked és nem csak a tested.
Virágoznak a tulipánjaid végre. Nagyon szépek. Nem tudom mikor lesz vége, sajnos ebben ötletem sincs, de két héttel ismét közelebb vagy ahhoz, hogy újra elkezd az álmaidat megvalósítani. Tudom, hogy te nem félsz, nem pánikolsz, de így is furcsa, hogy kikerülöd a szembe jövő embereket, hogy nem fogod meg a lépcsőkorlátot, gyakrabban mosol kezet… Hogy furcsa az, amikor valakin végre nincs szájmaszk és mosolyog rád. Olyan dolgok, amik egy hónapja természetesek voltak, eltűntek. Lassan az is hiányzik, hogy valaki az arcodba lihegjen a metrón. Pedig tudod, hogy ez csak egy vírus, egy járvány, amely sokkal kevésbé pusztítóbb sok más fertőzésnél. Ez nem a feketehimlő, nem pestis, nem kolera és az emberi kegyetlenség, önzés és hatalomvágy romboló erejével össze sem lehet hasonlítani. Sok embert követtél ki és kezdted el őket letiltogatni. Eleged van azokból, akik otthon, a monitor mögül agyatlanul osztják az észt, válogatás nélkül osztanak meg mindenféle tartalmat és továbbszítják azt a feszültséget, amit a média gerjeszt. Ítélkeznek mások felett, szépen a monitor mögül. Úgy könnyű. Te próbáld elengedni ezt és úgy dönteni, hogy nem érdekel mások véleménye, ők nem a te életed élték, nem a te életed alakították át és nem a te céljaid fogják megvalósítani.
Bátor vagy. Erős vagy. Kibírod. Egy igazi pék lettél. Kreatív elütöd az időt, ahogy lehet. Írod miket valósítasz meg: kávézol majd egy kávéházban, eszel egy fagyit, miközben kirakatokat nézel, kimész a barátaiddal a parkba, elmész egy délutáni fürdőbe, megcsinálod a jogsit, étteremben vacsorázol, elmész tangózni, uszodába jársz, elmész táncolni, imprózni… és felszedsz egy jó csávót, akivel majd jó kiadósan szexelsz egyet.
Bár nem tudom, hogy mikor fogod újra a régi életed élni, talán sohasem, de én büszke vagyok rád. Túlmozgásos, nyughatatlan, mindenlében kanál létedre egész jól sikerült otthon maradni. Magadhoz mérd magad, ne máshoz. A melletted elfutókról se mérd magad, lehet, hogy elmegy melletted, de neki 300 méter múlva pihennie kell, neked nem.
Szóval kitartást! Most szar, de jobb, mint együtt élni valakivel, aki szép lassan leépíti az egód.
Csók,
Anikó
Záráskép(p) egy cuki kép a cicámról. Mert aranyos állat nélkül nincs blogposzt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: