Megint szülinapom van, ezúttal a 100000-ik. 🙁 Öreg vagyok – és nagyon humoros – informatikusok előnyben. Az utóbbi egy évhez képest annyi változás történt, hogy kimásztam valamennyire a depresszióból, megcsináltam a jogsit, megtanultam valamennyire úszni és már nem nagyon katasztrofális az anyagi helyzetem, hanem csak kicsit. De valami örök: a macska megvan, pasi nincs.
Bár a szaros megszökött pénteken, nem kis rémületemre. Másnapra meglett, de öregedtem még 10 évet.
Illetve volt ez a 2-3 hónap csendespihenő, ahol számot vetettem az életemmel és rájöttem mi fontos igazán. Jah, ez nem történt meg, igazából csak hisztiztem és most ugyanazt folytatom, amit a korona előtt elkezdtem, nem lettem sem jobb, sem szebb, csak kicsit kövérebb. Maszkban.
Szerettem volna egy nagy bulit erre a szép kerek számra, de azt nem tudom összehozni, jelenleg a barátok, ismerősök, akiket szívesen hívnék szanaszét vannak valamerre, majd amikor legközelebb találkozok velük és még eszemben lesz, talán lesz egy kis koccintás vagy valami hasonló. Augusztus 20-a előtt születni nem volt a legremekebb ötlet részemről, hiszen egy hosszú hétvége része vagy csonka hétre esik ez a nap, tehát a népek szerteszét és nem lehet összetrombitálni a bandát. Kicsit hiányzik a torta, a gyertyák, az “Alma együttes: Ma van a szülinapom” című örökzöldje, de majd jövőre – lol, kit versz át, jövőre se lesz bulid, te nyomi.
Találtam jobbat az Alma együttesnél. Óh, yeah.
No de legalább eljutottam arra pontra, hogy jövőbeli terveket kéne szülnöm, ha már gyereket nem tudok, de az a szép ebben az időszakban, hogy felesleges tervezni, ember tervez, korona végez. Mert hát mondhatom, hogy elkezdek spórolni arra, hogy jövőre Japánba utazom, de ahhoz kb. most kéne repjegyet venni, azaz talán nem a legjobb ötlet. Persze vannak biztos tervek, kocsi, lakásfelújítás, de utazással, tanfolyammal, emberi kapcsolatok minőségének és mennyiségének javulásával nem igazán lehet számolni, mindenki sejti milyen okok miatt.
Az előző posztból, már sejthető volt, hogy ez a jelenlegi helyzet nagyon megnehezíti a párkeresést. Kulturált, alkoholmentes meccsekre nem járok, nem szeretem a focit, sajnos a koncert egy fertő, tehát marad a Tinder és társai, de ott max agyfaszt fogok kapni. Fentebb már említettem a magas korom, amúgy nem zavar, jobban nézek ki, mint 10 éve, de a biológiai órám szépen ketyeg. Pluszba a hátam is rendetlenkedik, már derékfájással kelek, kidőlök este 10-kor és minden étel a combomat támadja be. Nincs párom, magamnak szülni nem fogok – viszont szépen kicsúszom abból a korból, amikor biológiailag még jó szülni. Igen, ennek a posztnak a témája a gyermekvállalás is – egy bonyolult személyes kérdés, amibe szinte mindenki, aki él és mozog jogot formál arra, hogy beleszóljon és megkérdőjelezze, elbagetelizálja mások vágyait, érzéseit és véleményét, arról, hogy hogyan, mikor szeretne gyereket.
Mit mondunk akkor, ha valaki kéretlenül beleszól a dolgunkba?
Már fiatalabb koromban is, de most egyre úgy gondolom, hogy 35 fölött nem szeretnék szülni. Tudom, sokan megtették, megteszik, az orvosi kockázat elhanyagolható, jók a szűrések blabla, de én már döntöttem és nagyon nagy életbeli változásnak kell történnie, hogy meggondoljam magam. A döntés mögött nem csak az van, hogy nő az egészségügyi kockázat, hanem az is, hogy érzem, hogy elhasználódik a testem. Én tényleg a két végéről égettem a gyertyát és a múltban is és most is hajlamos voltam/vagyok arra, hogy a végletekbe menően túlhasználjam magam, mind lelkileg, szellemileg és fizikailag, aminek mindig van komoly következménye. Mégsem tanulok belőle, nagyjából soha. Ezt nem is öregedésnek nevezném, nyilván az is benne van, viszont már nem bírom úgy az éjszakázásokat, mint mondjuk 5-10 éve. Sokkal hamarabb kimerülök, már nem az van, mint egyetemen, ahol a szétbulizott este után beestem órára, zh-t is írtam akár és negyvennyolc óra folyamatos ébrenlét után feküdtem le aludni, de akkor is elég volt 10 óra és minden fasza volt. Most két órával kevesebbet alszom és szabályosan szét van baszva a napom. Megint járok fellépni és beszélgetek emberekkel – kérdezik, hogy még merre táncolok még – felrémlettek a régi Lialinás bulik. Én már csak a hely utolsó napjaiban dolgoztam ott, de bulizni jártam oda sokáig, felidéztem a szép pillanatokat, elnosztalgiáztam, de az biztos, hogy mégegyszer azt már nem csinálnám, mert nagyon kimerítő.
Ez én vagyok, amikor 1 órával kevesebbet aludtam a szükségesnél. Bár csirkéket nem haluzok.
És a csavar – a gyereknevelés sokkal kimerítőbb, mint összekaparni magam másnaposan. ÉS nem egy napig tart! Persze, ott van a kis “csoda”, ami miatt talán megéri a sok alvás nélküli éjszaka, kaki-, pisi- és hányástakarítás, de ahhoz kell egy apróság, hogy azt érezd, erre készen állsz: az, hogy ember már lezárja a fiatalságának féktelen, bohó részét és megérjen a felelősségre.
Én még ezt nem tettem meg, sőt talán még féktelenebb és bohóbb vagyok, mint 10 éve. Még számtalan dolgot meg akarok valósítani, amivel lehet nemcsak a magam által szabott határidőból fogok kicsúszni, hanem a biológiaiból. Igen, lehet nem lesz senki, aki vén napjaimra ápoljon, de nem is ezért szülnék – amúgy most néha az is teher, hogy gondoskodok a macskáról. Aki bár cuki és okos, de nem kell nevelni (nem is lehet), nem akarja kinyírni magát állandó jelleggel és a nap jó részében olyan, mintha nem is lenne, mert alszik és szarik a fejemre. És a plusz invidualista, örökre egyedül maradsz, senki sem fog szeretni érv: nem mondtam le még pár álmomról, de ezeket gyerek mellett nem tudnám megvalósítani.
Vidámabb posztot akartam a szülinapomra, de most ez jött ki belőlem. De legalább nem akarok öngyilkos lenni és ez haladási 😀
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: